Kisgyermekkorunktól kezdve módszeresen leszoktattak bennünket a teljes őszinteségről. Kikaptunk, ha megmondtuk, hogy azért nem szeretünk a nagynénihez járni, mert nála büdös van, és el kellett titkolnunk minden olyan tevékenységünket, amit az értetlen felnőttek „rosszaságként” minősítettek volna. Megmondták ugyan, hogy hazudni nem szabad, de jutalmazták is apró hazugságainkat. Lassanként belénk idegződött, hogy nem úgy kell viselkedni, ahogyan szeretnénk, hanem ahogyan elvárják tőlünk. Kisgyermekkorunktól kezdve azt tanultuk, hogy a látszat fontosabb, mint a valóság, hogy a ránk kirótt szerepet – akár tetszik, akár nem el kell játszani. S mi feltettük az álarcot és igyekeztünk azonosulni a szereppel. A végén úgy belejöttünk, hogy talán már nem is tudnánk álarc nélkül járni.
11 dolog, amiről mindig hazudunk
