Ha a gyermek hazudik és kiderül, megszidódik, elpirul az arca, lehajtja a fejét, és bocsánatot kér. Ahogy növekedik, egyre rafináltabbá válik, és igyekszik őszintébben hazudni. Egyre nehezebb rajtakapni, de még felsejlik a lelkiismeret időnkénti pírja az arcán. Ahogy felnőtté válik, profi módon igyekszik űzni a hazugság művészetét, egyre gyakorlottabban fonja meg a hazugság szálait, ami természetesen egyre csak nő, bonyolódik és elágazik. Nagy ügyességre, figyelemre, memóriára és hatalmas energiára van szükség, hogy magával cipelje saját hazugságait. ...
Hazugságtól mentesen élni annyi, mint őszinte lenni és maradni. Mennyire egyszerű és ismerős, ugye? Mégis milyen nehéz betartani! Az őszinteség fele annyi energiába kerül, megóv a rákövetkező kusza utakból való kikeveredésből, segít kiegyenesedni, kapcsolatokat építeni, bizalmat találni… stb.
Érdemes odafigyelni saját magunkra. Gyakran észre sem vesszük és belebonyolódunk saját magunkba. Mennyi energiát fordíthatnánk jobb, egyszerűbb dolgokra, mint pl. az igazság. Lehet, nem tűnünk daliás hercegnek vagy hercegnőnek az igazság tükrében, de tény, hogy önmagunk lehetünk, egyenesek maradhatunk, és nem kell félnünk, hogy egyszer csak megnő az orrunk.
