Következzen egy rövidke értekezés az őszinteségről. Előre szólok, hogy roppantul filozofikus, kipihenteknek meg erős idegzetűeknek ajánlott, no meg azoknak, akik feltették már valaha magukban a kérdést, hogy manapság érdemes-e őszintének lenni.
Bevezetőül. Van egy nagyon kedves barátom, akinek ez az egyik fő mániája, konkrétan a radikális őszinteség. Teljességgel meg tudom érteni és ráadásul még át is érzem, hogy miért üdvözítő dolog az ilyesmi. Én magam, amennyire tőlem telik, őszintén élek. Ő is erre törekszik és teszteli különböző fórumokon az embereket, hogy kinek milyen a hozzáállása, reakciója a témával kapcsolatban. A napokban hallgattam őt egy rádió műsorban is, ahol az erről szóló blogjában írtakhoz hasonlóan kapott hideget is, meleget is az őszinteség dolgával kapcsolatban. Aztán aznap este, miután mindent megnéztem a gépemen meg a neten, amit akartam, és már aludni készültem, elkezdett belefolyni a gondolataimba egy komplex meglátás, amit adott helyzetben offline írtam meg papírra és most csépelhetem be a körítéssel együtt .... Na jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor a számítógépezés és az aludni készülés között volt egy kellemes együttlét is a párommal. :) Márpedig a szexnek megvan az a klassz tulajdonsága, hogy igen inspiráló hatással tud lenni rám. Egyébként valószínűleg mindenkire, de maradjunk a személyes tapasztalatomnál. :) És ha mindezt az őszinteség tényének figyelembe vételével nézzük, akkor igenis lényeges információ, hiszen választ ad az inspiráció miértjével és hogyanjával kapcsolatban. Az életben egyébként semmilyen dolog nincs igazán elrejtve, mindössze azokat kell megtalálnod, akik hajlandóak őszintén megnyilatkozni a működéssel kapcsolatban. És akkor tádámm... megtörténik a csoda. Vagy mégsem? Nem mindenki jut ám el a csodáig... Miért? Erről akadt néhány gondolatom. Kedves J, mindez neked ajánlva. :) Ahogy én látom, radikális őszinteség alatt a megnyilatkozók nagyobb része azt érti, hogy mindenféle előzetes gondolkodás és mérlegelés nélkül, a lehetséges következmények figyelembe vétele nélkül, spontán kimondom a véleményemet az engem éppen akkor körülvevő környezetről. Minősítve ezzel annak egészét vagy esetleg csak bármely tetszőleges részletét, attól függetlenül, hogy ez pozitív vagy negatív benyomást tett rám. Ez tudatosság nélküli teremtés, itt csak a kivetült mátrixra fröcsögök, melyet ilyen formán nem áll módomban a nekem tetsző módon befolyásolni. Ebben a szemléletben a többiek és én különálló dolog vagyunk, melyek különböző manipulációkat követnek el a saját fennmaradásuk érdekében. Ebben a helyzetben az őszinteség akár öngyilkos húzás is lehet a többiek kiszámíthatatlan reakciója folytán és persze a saját magam akarva-akaratlan nem ismerete kapcsán. Még ha meg is látom a jót, akkor sem tudom az jelentős arányú pozitív tapasztalatként behozni az életembe, mert az egész alapfelvetésem eleve a különállóságon alapul, amely ilyen formán mind pozitívságában, mind negatívságában kiszámíthatatlan. Magyarán halvány lila gőzöm sincs, hogy miként és miért is alakulnak úgy a dolgok körülöttem ahogy, ezért jobb ha résen vagyok a saját érdekemben. Az őszinteség pedig, mint minden egyéb más is, ingoványos. Vagyis nem éri meg. Ehhez képest viszont te inkább az érted radikális őszinteség alatt, hogy mindenkor, mindenhol kimondom a saját belső meggyőződésemet, függetlenül attól, hogy ez egyezik-e a többségével, illetve függetlenül a körülményektől, következményektől. Ezzel a tettel nem minősítem a környezetemet, pusztán kinyilvánítom a saját belső valóságomat.(Ezzel persze óhatatlanul tükröt mutatva saját lényemnek és a többieknek a saját létezésem szemszögéből.) Ez egyfajta önfejlesztés, hiszen ha monitorozom saját magam, akkor egyre pontosabban tudom, hogy ki vagyok, milyen vagyok, mire vágyom valójában és mire nem. Ha pedig jót akarok magamnak, ami normális esetben alap, akkor tudatosan arra törekszem, hogy a számomra kedves, pozitív dolgokat vonzzam. Ezekre figyelek, ezeket részesítem előnyben, amiről aztán újfent őszintén nyilatkozom, hogy hogyan néznek ki bennem és a kerék forog tovább. :) Tudatos teremtés. Ebben a szemléletben a többiek és én, meg az egész világ egy csodás rendszerben összefűzött egészet képvisel, amely egész dolog különböző, de mindenki számára használható tapasztalatokat követ el a saját és ezzel együtt a többiek jobbléte érdekében. Ebben a helyzetben az őszinteség gyarapító húzás, a többiek általam vonzott és várt reakciója folytán, és persze a saját magam tudatos és mélyülő ismerete kapcsán. Vagyis ha meglátom a jót, akkor sikeresen tudom azt nagy arányú pozitív tapasztalattá tenni az életemben, hiszen alapfelvetésem az egység és az összefüggés, melyben tudom, hogy a jó további jót vonz magához. Magyarán: egyre gyakrabban és tisztábban tudom, hogy mi és miért alakul úgy velem ahogy, ami egyre nagyobb magabiztosságot hoz az életembe. Az őszinteség pedig ebben a helyzetben biztonságot és stabilitást hoz nekem. Vagyis megéri. Végezetül. Még jó, hogy Isten tökéletesen tudja kezelni mindkettőt(meg az összes többit is :) ) és átjárást biztosít az általunk elképzelt valóságok között. Az elkülönültség meg amúgy is csak látszólagos, és ebben az illúzióban a különböző frekvencia sávok választják el csupán egymástól az egyes megnyilvánulási formákat. Vagyis ha az őszinteség a 99.9 és te ezt választod, akkor azt fogod sugározni és kész. A 88.8 -on rezgők nem fogják érteni, se megérezni a te világodat, hiszen ez ugyanúgy nem működik, mint hogy a 99.5- ön sem lehet Rádió 1-et hallgatni. Nincs mese, a happeninghez a hullámhossznak egyeznie kell. :) Blog: Radikális őszinteség mozgalom. |
Te mit mondanál erre?
